A Családi Törpemalac Programról

A Családi Törpemalac Program 2017 nyarán indult az ELTE Etológia Tanszékén, az évtizedek óta kiemelkedő tudományos sikerű és világszerte nagy népszerűségnek örvendő Családi Kutya Program példáját alapul véve.

 

 

A törpemalacok családban, társállatként való tartása nem csak az egész világon, hanem mára Magyarországon is egyre inkább terjed, és akinek volt már szerencséje közelebbről is ismerkedni velük, tudja; sokkal több rejlik bennük, mint talán elsőre gondolnánk. Ennek ellenére tudományos értelemben véve még igencsak keveset tudunk az emberi közegben való sikeres működésük hátteréről, vagy arról, hogy mikben hasonlítanak vagy különböznek például a kutyáktól.

 

 

 

Programunk keretei között különböző vizsgálati módszerekkel (viselkedéses vizsgálatok, EEG, fMRI, érintőképernyő) szeretnénk fényt deríteni többek között arra, hogyan kommunikálnak a törpemalacok, mit értenek az emberi beszédből, hogyan tanulnak, miként érzékelik környezetüket, vagy milyen kapcsolatot ápolnak gazdájukkal.

Vizsgálataink az állatok gazdáinak jelenlétében történnek, fizikai beavatkozással, fájdalommal nem járnak, és kiemelten figyelünk arra is, hogy közben mindenki (állat, ember egyaránt) a lehető legjobban érezze magát.

Akár már van törpemalacod, akár még csak tervezed, hogy legyen, most itt a lehetőség, hogy részese legyél Te is ennek az izgalmas felfedező kalandnak!  A csatlakozás és jelentkezés részleteiről a ’Jelentkezem’ menüpontban olvashatsz bővebben.

Elérhetőség: csaladitorpemalacprogram@gmail.com

Iratkozz fel a Családi Törpemalac Program YouTube csatornájára, hogy időben értesülhess új videóinkról!