Hírek

Science party

Science party

Az ELTE Lágymányosi Campus Északi Tömbjének csodaszép kilátással rendelkező teraszán ünnepeltük kutatócsoportunk legújabb nemzetközi sikerét. A Családi Kutya Program kutatói a világon elsőként vizsgálták, miképp dolgozza fel a kutyák agya az emberi beszédet. A Science hasábjain megjelenő tanulmány angol nyelven ITT olvasható, “figyelmi indexe” alapján százezer tudományos közlemény között máris az első húszba került! A cikk szerzői: Andics […]

A kutyák agya képes feldolgozni, MIT és HOGYAN mondunk nekik

A kutyák agya képes feldolgozni, MIT és HOGYAN mondunk nekik

Kutatócsoportunk a világon elsőként vizsgálta, miképp dolgozza fel a kutyák agya az emberi beszédet. Eredményeink alapján számít, amit mondunk (milyen szavakat használunk), és az is, amilyen hangsúllyal mondjuk. A Science hasábjain megjelenő tanulmány szerint a kutyák, csakúgy mint az emberek, a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb […]

A Nemzeti Kiválóság Program támogatásában részesül a Családi Kutya Program két hallgatója

A Nemzeti Kiválóság Program támogatásában részesül a Családi Kutya Program két hallgatója

Büszkén tudatjuk, hogy a Családi Kutya Program két doktorandusz hallgatója is elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Nemzeti Kiválóság Program támogatását. Abdai Judit projektjének címe: Féltékenység vizsgálata kutyánál (Canis familiaris). Gábor Anna projektjének címe: A verbális dicséret feldolgozásának neurális mechanizmusai kutyákban. Gratulálunk! A programról bővebben ITT olvashatnak.

Kutyák, emberek, érzelmek

Kutyák, emberek, érzelmek

Gácsi Márta, az MTA–ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa a legújabb NKFI által támogatott projektjéről mesélt, mely „Az érzelemfeldolgozás neurális hátterének összehasonlító elemzése kutya és ember esetében” címet viseli. Az interjú során szóba került az etológia múltja és jelene, a terápiás kutyák és robotok szerepe mindennapjainkban. Az interjú ITT olvasható.

Megfejtették, hogy miért idegesítő az ugatás

Megfejtették, hogy miért idegesítő az ugatás

Magyar és brazil kutatók a világon elsőként vizsgálták a kutyaugatás zajjá válásának biológiai, akusztikus és kommunikációs oldalát. Az ELTE Etológia Tanszékéről Pongrácz Péter egyetemi docens, Czinege Nikolett PhD hallgató, Faragó Tamás tudományos munkatárs és Miklósi Ádám tanszékvezető egyetemi tanár vett részt a kutatásban. A cikkről a Magyar Nemzet Tudomány és technika rovatában olvashatunk bővebben IDE kattintva.

Dr. Kubinyi Enikő Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült

Dr. Kubinyi Enikő Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült

Dr. Kubinyi Enikő, a Családi Kutya Program munkatársa és Szenior Családi Kutya Program vezetője ma átvehette díszoklevelét a a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Kubinyi Enikő immár másodjára nyerte el a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, gratulálunk! Az ösztöndíjról bővebben itt olvashat.

Csányi Vilmos Kutyaakadémiája

Csányi Vilmos Kutyaakadémiája

Megjelent a Csányi Vilmos Kutyaakadémiája című könyv, mely kapható az Etológia Tanszéken, valamint a könyvesboltokban.

Posztdoktor / Doktorandusz pozíció a Szenior Családi Kutya Programban

Posztdoktor / Doktorandusz pozíció a Szenior Családi Kutya Programban

Az új munkatárs az ELTE Etológia Tanszékén alakult Szenior Családi Kutya Programon belül zajló MR és fMRI kísérletekben vesz majd részt. Ehhez ismernie kell (meg kell tanulnia) az fMRI kísérletek módszertanát, ugyanis a kísérlettervezéstől a cikkírásig számítunk majd Rád! A programban családi kutyák öregedését vizsgáljuk neminvazív módszerekkel. ELVÁRÁSOK: – lezárt vagy folyamatban lévő PhD tanulmányok […]

Keressük az ország legidősebb kutyáját!

Keressük az ország legidősebb kutyáját!

A Szenior Családi Kutya Program keretein belül kiemelt figyelmet szentelünk a legidősebb négylábúaknak. Mivel a kistestű kutyák általában tovább élnek, mint nagytestű  társaik, és az egyes fajták átlagos életkora között is lehetnek eltérések, ezért a matuzsálemi kor elérését picit önkényesen kellett meghatároznunk, de egy biztos: 20 év felett már különlegesen idős kutyával van dolgunk. Ők […]